Rendkívüli megbeszélést tartott a Reformátuskovácsháza Gyermek - és Ifjúsági Önkormányzatát Előkészítő Részmunkacsoport. A Kiss Anikó Andrea által összehívott ülésre a hagyományoknak megfelelően Matuz Ádámot kérték fel levezető elnöknek. A négytagú testületből hárman jelentek meg összesen. A rendkívüli ülés összehívásának fő oka a második és harmadik napirendi pontok voltak, amelynek értelmében a munkacsoport tagjává választották Faragó Biankát, aki megkereste Kiss Anikót azzal a szándékkal, hogy szeretne ifjúsági munkát végezni, dolgozni a közösségért és ezt kiteljesíteni tagként. A jövőben öt tagja lesz így a részmunkacsoportnak: Kiss Anikó Andrea vezető, helyettese Kiss Virág, jegyzőkönyvvezetője Sárközi Amanda, valamint tagokként Serfőző Dávid és Faragó Bianka. Az egyik alapító tag, Kiss Ákos az első decemberi ülésen nyújtotta be kilépési nyilatkozatát, melyet a rendkívüli megbeszélésen el is fogadtak. A kilépés oka az egyéb elfoglaltságaival való nehéz összeegyeztetés volt. Hasonló személyi változások lesznek várhatóak a városi munkacsoportban is, hisz egy tagnak megszűnt a mandátuma, helyette kettő új tagot szeretnénk beválasztani és várhatóan a vezetőségben is lesz egy tagcsere, ez várhatóan a januári ülésünkön fog kiderülni, ennél többet egyelőre nem szeretnék mondani - nyilatkozta lapunknak Matuz Ádám, a városi munkacsoport csoportvezetője.
Sárközi Amanda, Kiss Anikó Andrea és az új tag, Faragó Bianka (a képről hiányzik Kiss Virág és Serfőző Dávid)