A fiatalok lapja

Kovácsházi Fiatalok Hírportál

Kovácsházi Fiatalok Hírportál

Sikeres évet zártak a mezőkovácsházi fiatalok

2016. december 29. - Matuz Ádám

1_kep.jpg

2_kep.jpg

15554668_1841426552737454_191949493_n.jpg

Sikeres évet zárt Mezőkovácsháza Város Gyermek – és Ifjúsági Önkormányzata. Matuz Ádám, a szervezet megálmodója és vezetője szerint a város legnagyobb ifjúsági érdekképviseleti szervezete három nagy lépést tett meg 2016-ban: az egyik az előkészítő munkacsoport november 30-i megalakulása, a másik az I. Ifjúsági Nap megszervezése, a harmadik pedig az Ifjúsági Fórum megrendezése és az ENSZ Ifjúsági Küldöttel való együttműködés kialakítása volt. Első körben a november 30-án a Városi Könyvtárban megtartott alakuló ülésről írnánk pár szót. Hat alapító tagja van az előkészítő munkacsoportnak, ők Ceglédi Zsanett, Dimák Angelika, Garai Imola, Matuz Ádám, Medgyesi Kata és Puskás Dorottya. Közülük jelenleg öten vesznek részt a szervezet munkájában, hozzájuk csatlakozott még Szántai Alexandra és Tóth István Pitvaroson élő, de helyben tanuló kollégista diákok, valamint Kiss Anikó Andrea, önkéntesként Kmetykó Márta és Tinti Szilvia, pártoló tagként pedig Lajos Rozália. Az előkészítő munkacsoport több fontos döntést is meghozott, ezek közül talán a legkiemelkedőbb a reformátuskovácsházi gyermek – és ifjúsági részönkormányzat életre hívása és alapjainak lefektetése volt; ez Kiss Anikó Andrea ötlete volt, ő volt az, aki sikeresen megszervezte a reformátuskovácsházi előkészítő részmunkacsoportot, amelynek jelenleg már hét tagja van. A GYIÖK második nagy lépése a december 10-i Ifjúsági Nap volt, amely az Innovációs, Oktatási és Közösségi Központban került megrendezésre 10 és 19 óra között. Mintegy negyven ember kereste fel a rendezvényt, ahol többek között közösségépítő és kézműves foglalkozásokon, filmklubon, közös tornán és egy dél-békési énekes, Gaudi Anita műsorán lehetett részt venni. Az Ifjúsági Nap természetesen a város egyes intézményei, így az Innovációs, Oktatási és Közösségi Központ, a Humán Szolgáltató Központ és az Egészségfejlesztési Iroda támogatása, valamint a Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde reklámozásban vállalt szerepe nélkül nem valósulhatott volna meg. és Az Ifjúsági Napot követően, december 15-én látogatott Budapestről Mezőkovácsházára Volom András, Magyarország ENSZ Ifjúsági küldötte. Ő volt az, aki a küldötti programot megálmodta és kilobbizta hogy körülbelül negyven ország után Magyarországnak is legyen Ifjúsági küldötte. A küldött úrral tartalmas beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők, a gyermek – és ifjúsági önkormányzat pedig hosszútávú együttműködésben állapodott meg a mindenkori küldöttel, amely megállapodást a 2017-es gyermek – és ifjúsági önkormányzati választások után, a Képviselő-testület megalakulását követően fognak írásba foglalni. Az ENSZ Ifjúsági küldöttel folytatott beszélgetésen az ifjúságpolitika és a fenntartható fejlődés kérdései mellett számos egyéb téma is szóba került. Volom András másnap a FEM3 Cafénak adott interjújában megemlítette Mezőkovácsháza város nevét és az itt szerzett tapasztalatait, illetve az első negyedéves küldötti jelentésben mintegy fél oldalban taglalta a mezőkovácsházi tapasztalatait. A gyermek – és ifjúsági önkormányzat külön sikernek tartja, hogy Mezőkovácsháza volt az Ifjúsági küldött országjárásának főpróbája, illetve a küldött úr első, Budapesten kívüli ifjúsági fórumának helyszíne. Az ifjú önkéntesek újult erővel kívánnak nekivágni a 2017-es esztendőnek, amely rengeteg munkát és számos meglepetést fog hozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://kovacshazifiatalok.blog.hu/api/trackback/id/tr6912080113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bazsa Lajos 2016.12.29. 16:48:14

Sikereset zártunk bizony! Én, az örökifjú intervarjú is! :)
süti beállítások módosítása