Ma egy igen megtisztelő felkérésnek tehettem eleget. Felkértek, hogy az Amerikai Egyesült Államokból indult Biblia Szól Egyház mezőkovácsházi gyülekezetének évzáró összejövetelén mondjak megnyitót a vendéglátó település, illetve inkább elsősorban a városi gyermek - és ifjúsági önkormányzat képviseletében. Ahogy a megnyitómban is elmondtam, ez egy rendkívül bensőséges és összetartó közösség. A megnyitó beszéd végén szívből gratuláltam eddigi tevékenységükhöz és a Szegeden élő gyülekezeti pásztornak, Őrhelyi Zsoltnak elismerésem fejeztem ki, hogy egy ilyen közösséget képes egybentartani - mondta Matuz Ádám, aki a megnyitót tartotta a Biblia Szól Egyház helyi gyülekezetének összejövetelén. Ádám kellemes időtöltést kívánt és szeretettel meghívott mindenkit a gyermek - és ifjúsági önkormányzat jövőbeni rendezvényeire.