A fiatalok lapja

Kovácsházi Fiatalok Hírportál

Kovácsházi Fiatalok Hírportál

Jól sikerült az Ifjúsági Nap

2016. december 11. - Matuz Ádám

2016. december 10-én 10 órakor startolt az I. Ifjúsági Nap a mezőkovácsházi GYIÖK-EKMCS és a reformátuskovácsházi GYIRÖK-EKRMCS ifjúsági szervezetek közös szervezésében. Az esemény 10 órakor a reformátuskovácsházi ifjúsági szervezet vezetője, Kiss Anikó Andrea és a mezőkovácsházi GYIÖK csoportvezetője, Matuz Ádám beszédével kezdődött, amit egy ismerkedős játék követett. 11 órától a nagyobbak folytatták a közösségépítő játékokat, a kisebbek pedig kincskeresésen vehettek részt, amiért finom ajándékot kaptak. 12 órától - a programtól kissé eltérve - Just Dance-t és karaokét játszottak a fiatalok, majd a filmklub 13 órakor vette kezdetét az Irány a nagyi c. film megtekintésével. A mozi után folytatódtak a közösségépítő játékok, 17 órától közös tornán vettek részt a résztvevők Jankó Andreával, 18 órától pedig Gaudi Anita produkciója várta a diákságot. Természetesen mindezek mellett senki nem maradt éhen: egész nap chips, egészséges gyümölcs, finom, meleg tea, üdítő, sütemény, keksz és egyéb nyalánkságok várták a megjelenteket. A nap folyamán összesen 40-en fordultak meg az SZGYF Innovációs, Oktatási és Közösségi Központjában. Kiss Anikó Andrea, az RKGYIRÖK-EKRMCS vezetője elmondta, ez a szám a szervezet számára rekord, ennyien még sosem vettek részt bármelyik rendezvényükön, ami nem akkora baj annak fényében, hogy hivatalosan csak mintegy két hete alakultak meg. Az ifjúsági szervezet vár mindenkit december 15-én 16 órától az Ifjúsági Fórum és Ötletbörze Hazánk ENSZ Ifjúsági Küldöttével c. eseményre, a Művelődési Központba!

A bejegyzés trackback címe:

https://kovacshazifiatalok.blog.hu/api/trackback/id/tr9612039803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása